A programváltozásokat folyamatosan feltöltjük.
- Elnézést, tudna nekem segíteni? Megígértem egy barátomnak, hogy találkozom vele egy órával ezelőtt, de eltévedtem, és most azt sem tudom, hogy hol vagyok.
A nő a földön így felel:
- Ön egy hőlégballonban tartózkodik, körülbelül 10 méterrel a talaj felett. Az északi szélesség 40. és 41., illetve a nyugati hosszúság 59. és 60. foka között van.
- Maga biztosan mérnök - mondja a hőlégballonos férfi.
- Az vagyok - feleli a nő - Honnan tudta?
A hőlégballonos férfi így válaszol:
- Minden, amit mondott nekem, technikailag korrekt, de fogalmam sincs, hogy mit kezdjek az Öntől kapott információkkal, és az a helyzet, hogy még mindig nem tudom, hol vagyok. Őszintén szólva nem volt túlzottan segítségemre. Csak feltartott az utamban.
A nő erre így vélekedik:
- Maga pedig szerintem szocialista politikus.
- Igen, - bólint a hőlégballonos férfi egyetértően - de ezt honnan tudta?
A nő azt feleli:
- Nem tudja, hogy hol van, sem azt, hogy hová tart. Jelenlegi pozíciójába a kedvező széljárás sodorta. Olyan ígéretet tett, amiről fogalma sincs, hogy hogyan fogja betartani, és a maga alatt lévő emberektől várja, hogy megoldják az Ön problémáit. Igazság szerint pontosan ugyanabban a helyzetben van, mint mielőtt találkoztunk, de állítása szerint most már én tehetek róla!
Sok szó esik napjainkban a párkapcsolatok és a nemi szerepek divatos irányzatairól, a szingliségről vagy a Gender-ideológiáról.
A konzervatív gondolkodású emberek többsége ezeket a jelenségeket elítéli, azt azonban nem mindenki veszi észre, hogy ezek az új trendek egy 19. században kezdődött mozgalomban, a feminizmusban gyökereznek.
Sokan a politikai jobboldalon az SZDSZ 2010-es bukása után örömmámorban úsztak, és elégedetten summázták a liberális párt vereségét.
Sajnos azonban a győzelmi jelentések túl korainak bizonyultak.
A politikai színjáték a 2010-es választások után is folytatódik tovább.
A háttérhatalmak, amelyek Magyarországot valójában irányítják, ugyanazok maradtak, csupán a politikai élet szereplői ( a pártok ) változnak.
Tani Szabolcs már régóta a vendéglátásban dolgozik. Most olyan újítással rukkolt elő Balassagyarmaton, Gál Viktor konyhafőnök segítségével, ami gyarmaton teljesen új szintre emeli a pizza sütést.
Kinek az ötlete volt egy autentikus fatüzelésű kemence építése?
Balassagyarmat egy kis város nagy múlttal. A város az északi határvonal mentén terül el, Budapesttől nem messzire, kb. 18.000 lakossal (sajnos ez évről-évre csökken). A történelem során - a mai napig - e régiónak /Palócországnak/ meghatározó része volt.
Avagy a multinacionális cégek packázása az egyszeri emberrel a globalizmus korában
Egy forró napon kezdődött a történet. Aznap meleg volt, nagyon meleg. A levegő nem mozdult, megszorult a házak között. Szerencsésnek mondhattam magam, mivel egy kellemes, árnyékos, hűs szobában dolgozhattam a számítógépemen a halkan surrogó ventillátorok álmosító duruzsolása mellett.
Talán tartogat még néhány kellemes délutánt, hétvégét ez az év, amit rászánhatunk egy kerti sütögetésre. A finom és különleges ízek mellett jó lehetőség a család, a baráti társaság összejövetelére. A gyerkőcök is jobban szeretnek a szabadban lenni, főleg, hogy megkezdődött az óvoda, iskola.
0.151100873947







